“Palika és Szilvi”

Kedves Barátaink,

az egyik legkiválóbb 🎗Kis Harcosunknak szeretnénk segíteni!

🎗Palika történetét már ismerhetitek.

Egy örökmozgó, kedves, vidám, 5 éves kisfiú, Örkényből, akinél 7 hónaposan neuroblastoma -t diagnosztizáltak (neuroblastoma az ún. szimpatikus idegrendszer rosszindulatú daganata). Sajnos, a kezelés során, az egyik műtétnél egy ideg megsérült, 🎗Palika deréktól lefelé részlegesen megbénult. ❤Édesanyja kitartó gondoskodásának hála, mozgása részben visszatért, de még mindig nagyon nehéz a helyzete, kicsi lábfejeit mozgatni nem tudja.

Annak érdekében, hogy 🎗Palika teljesen meggyógyuljon, hogy lábacskáiba visszatérjen az élet és hogy Ő is úgy tudjon élni, mint a többi 5 éves kisfiú, mindenképpen szükség van rá, hogy a kis család életkörülményei javuljanak.

Ehhez, első lépésként, egy kecskeméti albérletre van szükség.

A 🎗Bátor Kicsi Lélek Alapítvány – vagyis Ti, Barátaink – vállalja az albérlet díját.

És jelentkezett régi Jó Barátunk, ❤Szilvia Varga alapítványunk 🎗Futónagykövete.

❤Szilvi ultrafutó, aki egészen hihetetlen versenyeken van már túl, egészen hihetetlen szinteket ért már el – köztük a 221 km -es ULTRABALATON -t, vagy a KORINTHOSZ 160 -at, ahol korosztályában a 2. helyen végzett – és aki Ő maga is érintett Édesanya … És aki már sokszor, nagyon sokszor segített a 🎗Kis Harcosoknak …

❤Szilvi most is segíteni szeretne!

Szeretné hírét vinni a 🎗gyermekráknak, szeretné hírét vinni a 🎗Kis Hősöknek!

Október 16 -án, szombaton, a Burger King Ultrabalaton Trail versenyen indul, ahol 109 km -t tesz meg, terepen!

Iszonyúan nehéz lesz, de 🎗ÉRTÜK FUT.

Kedves Barátaink, meg szeretnénk kérni Benneteket, hogy „vásároljatok meg egy kilométert” 🙏

A „megvásárolt kilométerek” során összegyűlt adománnyal Palika lakhatását fogjátok segíteni ❤ Hatalmas szükség van rá …

A részvétel nagyon egyszerű 🙂 Amikor adományotokat elutaljátok a Bátor Kicsi Lélek Alapítvány számlaszámára (OTP: 11742173-20174752; IBAN: HU15 11742173-20174752, BIC (SWIFT) kód: OTPVHUHB) a megjegyzés rovatba írjátok be kérlek:

“Palika és Szilvi”

Minden egyes összegyűlt forint Palika gyógyulását fogja segíteni!

Iszonyú nehéz lesz, de Szilvi 🎗ÉRTE, ÉRTÜK FUT …

Ti pedig, Barátaink, 🎗ŐKET SEGITITEK …

Nagyon köszönjük, Isten áldjon Benneteket 🙏

Attila, Bogika, Boróka és Boldizsár apukája

UI: Kedves Barátaink, ha cégként szeretnétek támogatni, a 🎗Bátor Kicsi Lélek Alapítvány közhasznú alapítvány, a támogatásról igazolást tudunk adni. Nagyon köszönjük!

Leave a Comment