A Bátor Kicsi Lélek Alapítvány 2018-ban, a rászoruló gyerekeket

12,929,192

Ft-al támogatta

A hit azt jelenti, hogy hiszünk benne, hogy Isten minden döntése jó. Még akkor is, ha éppen akkor nagyon nehéz.

Illéssy Mátyás plébános, kuratóriumi tag

 

Ha a holnapra gondolunk, nincs rák a világban

Hiszünk benne, hogy évek múlva meghatározó részei leszünk a társadalomnak. Hiszünk benne, hogy éveken keresztül sok – sok Bátor Kicsi Lélek életét tudjuk segíteni és hiszünk benne, hogy sok – sok év múlva már egy picit más feladatot lát majd el az alapítvány, mert az a borzalmas és gyűlöletes dolog, amit úgy hívnak: gyermekrák, valami egészen mást fog jelenteni. Valami olyasmit, mint ma a bárányhimlő, vagy a mumpsz.

Balogh Attila, a Bátor Kicsi Lélek Alapítvány egyik alapítója

Hagyom, hogy ceruza legyek Isten kezében.

Dr. Csókay András idegsebész főorvos, kuratóriumi tag

 

A gyermekonkológia egyik fő célja a kudarcráta lefaragása

A nemzetközi megegyezésen alapuló kezelés az esetek mintegy 70 – 80 százalékában hatékony. A gyermekonkológia egyik fő célja ennek a 20 – 30 százalékos kudarcrátának a lefaragása. Ehhez azonban a hagyományos (és az esetek túlnyomó részében eredményes) kemoterápiás kezelésen túlmutató, vagy inkább attól eltérő elven alapuló módszereket kell alkalmazni.

Dr. Garami Miklós, PhD gyermekonkológus szakorvos, a kuratórium elnöke

 

Így segítünk

Lakhatási támogatás

  • bérleti díj
  • víz, villany, bérleti díjak kifizetése
  • szobák, épüéetrészek felújítása

Rehabilitáció, rekreáció

  • lovasterápia
  • gyógytornász
  • nyaralás támogatása

Havi célzott támogatások a családok részére

  • Meghatározott összegű havi támogatás a lecsökkent bevétel és a megemelkedett kiadások kiegyensúlyozásáért

Tájékoztatás

  • gyermekrákkal kapcsolatos előadássorozat szervezése
  • a gyermekrák jelenlétének köztudatba való beépítése

Klínikák, kórházak támogatása

  • műszerek
  • kórtermek osztályok felújítása

Egyéb támogatások

  • élelmiszerek, tisztítószerek
  • művégtag vásárlás
  • Zepter-Bioptron fényterápiás lámpa kölcsönzése

Nem a világot kell megváltani, az nem a mi feladatunk, de hozzá lehet tenni valamit. Valami hasznosat, valami tisztát, valami jót.

Dr. Darnói Tibor idegsebész, holisztikus orvos, kuratóriumi tag